2018.11.05-én megrendezésre került a projekt keretében a harmadik műszaki témájú TechEredő vetélkedő 11 és 12 osztályos középiskolások számára a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban A versenyre hat 8 fős csapat jelentkezett.
A verseny során a diákok tematikus feladatokon keresztül ismerkedhettek meg az egyes szakterületekkel.
Ismereteiket nem csak kreatív, ügyességi és elméleti feladatokon keresztül tudták bővíteni és tesztelni, hanem a vetélkedő elején elhangzott előadással is, melyet Répási Róbert rally cross versenyző adott elő az eddig elért eredményeiről és a sportágról, melyet felszerelésével, díjaival és egyik autójával is demonstrált.
A vetélkedő teljes ideje alatt a diákok szemügyre vehették az említett díjakat és eszközöket is.